Köszöntjük az Szarvasi Agrár Zrt. Rizsfeldolgozó Üzemében.
A rizs a búza után az emberiség legfontosabb növényi tápláléka (a megtermelt rizs 95%-át közvetlenül emberi fogyasztásra használják fel). Kitűnő az emészthetosége, a szemben lévő fehérje csaknem teljesértéku, sok E és B vitamint tartalmaz. A rizs őshazája Délkelet-Ázsia, Magyarországon a XVIII. században kezdődött termesztése. Jelenleg évente 4-5 kg az egy főre jutó rizsfogyasztás mértéke.
A Szarvasi Agrár Zrt. elődje a Szarvasi Állami Tangazdaság adottságainál fogva a 70-es évek egyik legnagyobb rizstermelő gazdasága volt. Talajadottságai, az éghajlati viszonyok (napfényes órák, hőmérséklet, csapadékeloszlás, stb.) és különösen a Körösök okozta mikroklima tették azzá. Adottak voltak a szellemi tényezők is, hiszen a Szarvasi Öntözési Kutató Intézetben folyt a rizs hazai nemesítése, és a Szarvasi Mezőgazdasági Főiskolán a fiatal szakemberek képzése. Kialakultak a termelés technológiai feltételei is.

Megjelentek az amerikai tereprendező gépek és a lézertechnika a kívánt terepviszonyokat tudta produkálni. A kisparcellás termesztésből kialakult a nagyüzemi gépesített rizstermesztés. A gazdaság mindezek után úgy döntött, hogy felépíti azt az üzemet, amely az itt termelt, valamint a társgazdaságoktól felvásárolt rizs feldolgozását megoldja. 1972-ben átadásra került a rizshántoló a hozzávaló raktárépületekkel, és 1972. decemberében megtörtént az első hazai rizs hántolása. 1975-ben továbbfejlesztették és felépült a szárítóüzem. Gyakorlatilag megoldódott a hántolatlan nyers rizs feldolgozása.
A mechanizmus a következő:
- tisztítás,
- szárítás,

- hántolás (rizshéj eltávolítása),
- csiszolás,
- csomagolás,
- zsákolás,
- tárolás.
Nőtt az értékesítés és ezzel együtt nőtt a rizs-feldolgozottsága iránti igény. 1976-ban megépült a főzőüzem, amely akkoriban az elsőnek minősült Magyarországon, illetve tovább szélesítette a végtermékek skáláját.
A rizs előfőzése az alábbi:
- 70 C-fok hőmérsékletű száraz gőzzel előfőzés,
- pihentetés,
- 130 C-fok hőmérsékletű gőzzel főzés,
- szárítás,
- csomagolás dobozba főzőtasakkal, 250 g-os és 500 g-os kiszerelésben.

Tekintettel arra, hogy a világpiaci ármozgások miatt lecsökkent a hazai rizstermő terület, ezért lépni kellett, és megkezdodött az import rizs behozatala és feldolgozása a belföldi igények kielégítésére. Jelenleg a külföldi rizsek feldolgozása bérmunkában történik.
Bérmunka keretében vállaljuk:
- a nyers rizs feldolgozását,
- főzését (gyors és barna),
- csomagolását (dobozba főzőtasakkal, illetve nyomott fóliazacskóba - fekvő, álló),
- raktározását,
- szállítását a Megrendelő által kívánt helyre.
Ennek nagyságrendjére jellemző, hogy jelenleg mintegy 10 ezer tonna készáru hagyja el üzemünket az alábbi termékekből:
- Gyors rizs karton dobozban, 250 g-os
- Konyhakész rizs karton dobozban, 250 g-os
- Opál rizs karton dobozban, 250 g-os
- Hosszúszemu elogozölt és vad rizs karton dobozban, 250 g-os
- Barnarizs karton dobozban, 250 g-os
A rizs bérfeldolgozás kapacitásának jelentős részét jelenleg a RICELAND Magyarország Kft.-nek gyártott dobozos termékek foglalják le.
A Rizsfeldolgozó Üzem 2005-ben megteremtette a saját márkás rizs termékek piacra-jutásának feltételeit. A Szarvasi Rizs termékcsalád 2005-ben elismerő oklevelet kapott a Magyar Termék Nagydíj Pályázaton, illetve ugyancsak ebben az évben bejegyzésre került a márkavédjegy is.
Teljes terméklistánk megismeréséhez kattintson ide. 
Az értékesítés kiskereskedelmi és élelmezési vonalon indult el a hántolt rizs és előfőzött rizs termékekkel. Kidolgoztuk a rizsliszt gyártástechnológiáját és ma már gyártunk extrudált rizslisztet is, melyet a panírgyártó cégeknek, a húsiparnak, édesiparnak és a takarmánykeverőknek kínálunk. További célunk, hogy termékeinket minél szélesebb vevőkörrel ismertessük meg, illetve hogy a már meglévő vevőinket a legmagasabb minőségi színvonalon szolgáljuk ki.
Az 1972-ben megalakult Rizsfeldolgozó ma a hazai piac meghatározó üzeme, mely folyamatosan bővíti tevékenységét. Hántoló technológiánk alkalmas tönkölybúza és napraforgó hántolására is. Ez utóbbi csomagolását is vállaljuk. Folyamatosan fejlesztjük gépi technológiánkat, csomagolásunk minőségét, amely anyagával, megjelenésével eleget tud tenni az EU elvárásainak. Dolgozóink szakmai felkészültségét folyamatos továbbképzésekkel, üzemen belüli oktatásokkal biztosítjuk.
A Rizsfeldolgozó Üzem helyi infrastrukturális adottságai lehetővé tettek egy más irányú tevékenységet is, mégpedig a vetőmag feldolgozást. 1975-ben már egy korábban meglévő tisztítóüzem felújítása történt meg. Kezdetben a Gazdaság mezőgazdasági üzemeiben megtermelt növények tárolása és feldolgozása történt itt, majd a rendszerváltást követően a lecsökkent mezőgazdasági terület nem tudta ellátni az üzemet, és így egyre inkább a bérmunka került előtérbe. Jelenleg ez ma mintegy 90%-ot tesz ki az üzem életében.

Mit is tud a vetőmag üzem?
- Gazdasági növények tisztítása, szárítása, tárolása.
- Vetőmagvak tisztítása, feldolgozása, fémzárolása.
- Éves export mezőgazdasági termékekből 8000 tonna.
- Aprómagvak, herefélék, és egyéb igényes magvak feldolgozása,
mintegy évi 1000 to nagyságrendben.
1998-ban nagy mértékű fejlesztés valósult meg, amely az előzőekben leírt tevékenységek mennyiségi növelését, és az aprómagvak feldolgozottságának minőségét célozta meg.
A magyarországi agrármodernizációs program megvalósításának érdekében az Rt. felvállalta a térségi integráció lebonyolítását, melynek keretében közvetlenül termeltetünk, finanszírozunk iregi csíkos napraforgót és rizst. Cél, hogy az EU-hoz való csatlakozás után az Rt a térség export bázisává váljon, és egyben járuljon hozzá az integrált vállalkozások eredményes gazdálkodásához. Szakmai tanácsadással, vetőmaggal, műtrágyával, növényvédő szerrel, korszerű gépi szolgáltatással látjuk el az integrációban résztvevő vállalkozókat. Tevékenységünket az MSZ EN ISO 9001:2000 minőségbiztosítási rendszer keretei között végezzük, amelyet az élelmiszer-előállítás miatt HACCP rendszer is megerősít. Meggyőződésünk, hogy a Rizsfeldolgozó Üzem biztonságot nyújt minden olyan partnerünknek, akik igényesek a pontosságra és a minőségre.
Rizstermékek listája letölthető itt.
Mind a Rizsfeldolgozó, mind a Vetőmag Üzem várja megrendelőit.
További információkat is készségesen adunk a
Telefonon: +36/66/814-610; +36/66/814-611 vagy Faxon:+36/66/313-555.
